Pályafutásom lakberendezőként 2001-ben kezdődött, kétéves lakberendező tanfolyam után, melyet kitűnő eredménnyel végeztem. Az ezt követő években egy top kategóriás, luxus igényeket kielégítő belsőépítész irodához kerültem tervezőnek, ahol izgalmas és kihívásokkal teli feladatokat kaptam.
A kezdeti évek gyakorlata után megalapítottam stúdiómat Nemes Tér Stúdió néven. Ebben az időszakban kezdtem építészmérnöki tanulmányaim is, ahol 2010-ben diplomáztam, valamint a Junior Art Center Mesterkurzusát is elvégeztem, ahol neves designerekkel, nemzetközi hírű mesterekkel dolgoztam együtt. 2019-ben Számos tervezői, alkotói díjat nyertem el az évek során.
Az évek során magam köré gyűjtött szakemberekkel, hol kisebb hol nagyobb csapatban nem csak tervezéssel, hanem kivitelezéssel is foglalkozunk.
Számomra a legjobb érzés, mikor mosolyt, elégedettséget és örömet látok megrendelőim arcán, amikor valódi formát ölt a terv.